|
Aktuális pályázat
Korábbi pályázatok és eredményeik:
2001-es pályázat
2003-as pályázat
2005-ös pályázat
2006-os pályázat
2007-es pályázat
2008-as pályázat
2009-es pályázat
2010-es pályázat
2011-es pályázat
Aktuális pályázati
felhívás:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány
pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára
az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulója tiszteletére
A pályázat célja:
Az egyetemi hallgatókban felkelteni, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést.
Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy 1956 történeti szerepének ismerete és megítélése méltó helyet foglaljon el az utókor emlékezetében.
A pályázók köre: magyar tannyelvű egyetemek, főiskolák színjátszói
A pályázat témája: 56-os EMLÉKMŰSOR összeállítása az évforduló tiszteletére
A pályázat lebonyolításának részletei:
A pályázatra jelentkezni az Alapítvány e-mail címén lehet.
A jelentkezésről visszaigazolást küldünk.
A forradalom és szabadságharc eseményeit bemutató vagy azokról megemlékező jelenetekből, prózai művekből, versekből és zenéből megszerkesztett műsor időtartama ne haladja meg a 20-30 percet.
Kérjük az előadni kívánt program vázlatát a jelentkezéskor csatolni.
Saját szerzemények is felhasználhatók a műsorban, ezek szövege képezze a beküldött vázlat mellékletét.
Jelezni kérjük, ha a műsor már bemutatásra került valahol, vagy a bemutatását tervezik.
A beküldött anyagok alapján neves színészekből és előadóművészekből, színházi szakemberekből álló zsűri végez előválogatást.
Október elején a zsűri a pályázók versenyprogramját egy budapesti helyszínen meg is tekinti.
Október 22-i budapesti II. kerületi ünnepi műsorunkon – melynek pontos helyszínéről és időpontjáról minden pályázót értesíteni fogunk - hirdetünk eredményt, és adjuk át a pályadíjakat.
Az I. díj odaítélésének feltétele, hogy az előadók vállalják, rendezvényünk részeként bemutatják díjazott 56-os emlékműsorukat.
Beadási határidő: 2012. szeptember 30.
Eredményhirdetés és díjátadás: 2012. október 22.
Pályadíjak: I. díj 150 ezer Ft
II. díj 100 ezer Ft
III. díj 50 ezer Ft
További tájékoztatás kérhető dr. Szieberth Istvánné kuratóriumi elnöktől az Alapítvány e-mail címén, telefonszámán vagy mobilon (30/99-85-273).
Budapest, 2012. február
- Korábbi pályázatok és eredményeik -
VERSENY FELHÍVÁS
A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú
Alapítvány

Bánffy György vers- és prózamondó versenyt
rendez középiskolás diákok számára
az 1956-os forradalom és
szabadságharc 55. évfordulója tiszteletére
A versenyben magyar tannyelvű középiskolák vehetnek részt
magyar vagy külföldi szerzőnek az 1956-os forradalom, a szabadságharc és a
megtorlás évei témakörében írt versével vagy prózai művével.
A
verseny kétfordulós, melyen minden jelentkező iskola maximum 3 diákkal
indulhat.
Elődöntők,
döntő: 2011. szeptember 30. és október 20. között
Díjak: 1. díj: 50 000 Ft.
2.
díj: 30 000 Ft.
3.
díj: 20 000 Ft.
4.-10. díj: 1956-os témájú jutalomkönyv
A nevezéseket 2011. szeptember 20-ig kérjük címünkre e-mailen
vagy levélben.
A nevezésnek tartalmaznia kell:
a választott mű címét
és íróját,
a középiskola nevét,
címét, (e-mailt is),
a versenyen indulók
nevét és osztályát,
a felkészítő tanárok
nevét.
Az elődöntő helyéről és idejéről az iskolákat tájékoztatni
fogjuk.
Budapest,
2011. március 21.
Információ: dr. Szieberth Istvánné, kuratóriumi
elnök
(szieberthne@t-online.hu
vagy 30/998-5273)
A zsűri tagjai:
Császár Angéla
Hűvösvölgyi Ildikó
Kubik Anna
Sunyovszky Szilvia
Eredmények:
NÉV |
EGYETEM |
Pályázat címe |
Díj |
| Szilvási Nóra Lilla |
Baár-Madas Református Gimnázium - Budapest |
Pesti József: Leány imája apjáért |
dicséret |
| Petyovszki Zita |
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM - Kecskemét |
Tihanyi Tóth László: Romok között a járdaszélen |
dicséret |
| Kató Hajnalka |
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium - Bonyhád |
Döbrentey Kornél: Elmaradt vezeklés |
dicséret |
| Vidákovics Ármin |
Energetikai Szakközépiskola - Paks |
Oravecz I.: Könyörgés |
dicséret |
| Sziládi Péter |
Kossuth Lajos Gimnázium - Cegléd |
Tornai József: Vannak magyarok |
dicséret |
| Hrisztov Toma |
Madách Imre Gimnázium - Budapest |
Szőcs Géza: A pesti srácok |
dicséret |
| Kohári László |
Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola - Budapest |
Buda Ferenc - Rend |
dicséret |
| Farkas Vera |
Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium - Eger |
Bayer Zsolt: 1956 „ Hogy legyen jel" |
dicséret |
| Slemmer Ádám |
Árpád Gimnázium - Budapest |
Déry Tibor: Szerelem (részletek) |
I. |
| Balassa Bence |
Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola - Hatvan |
Fekete István: Levél Bécsbe |
II. |
| Varga Bori |
Katona József Gimnázium - Kecskemét |
Orosz István: 1956 |
III. |
PÁLYÁZATI
FELHÍVÁS
A
Múzeum 1956
Emlékére Közhasznú Alapítvány
pályázatot hirdet egyetemi hallgatók
számára
az 1956-os forradalom és
szabadságharc 54. évfordulója tiszteletére
A pályázat célja:
Az egyetemi hallgatókban felkelteni, ébren
tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom
és szabadságharc története és
szellemisége iránti érdeklődést, megismerni
akarást és tudást.
Az Alapítvány ezzel a
pályázatával is elő kívánja
segíteni, hogy 1956 történeti szerepének ismerete
és megítélése méltó helyet foglaljon
el az utókor emlékezetében.
A pályázók köre: magyar
tannyelvű egyetemek,
főiskolák hallgatói
A pályázat
témája: Egyetemem 1956-os hősei
(Egyetemük, főiskolájuk egy 1956-os
hősének (tanár, diák) bemutatása
interjú, elbeszélés vagy tanulmány formában.)
A
pályázat műfaja: interjú, elbeszélés,
tanulmány
A pályázat
lebonyolításának részletei:
A pályamű terjedelme ne haladja meg az 50
gépelt oldalt.
A pályaművet nyomtatott és
digitális (CD, DVD) formában kérjük.
Egy pályázó több
pályaművet is beadhat.
Kérjük, csatoljon az egyetemétől
igazolást hallgatói jogviszonyáról.
A beadási határidő napján 24
óráig postázott pályázatokat tekintjük érvényesnek.
Beadási
határidő: 2010. szeptember 30.
Eredményhirdetés: 2010.
október 22.
További
tájékoztatás kérhető dr. Szieberth
Istvánné kuratóriumi elnöktől
az Alapítvány e-mail címén, telefonszámán
vagy mobilon (30/99-85-273).
Budapest, 2010. február 29.
A zsűri tagjai:
Bognár Nándor, kuratoriumi tag, újságíró
Székelyhidi Ágoston, a Nemzeti Fórum Egyesület 56-os Munkacsoportjának vezetője
dr. Szieberth Istvánné, kuratoriumi elnök
Eredmények:
|
NÉV
|
EGYETEM
|
Pályázat címe
|
Díj
|
|
Borbély Tamás
|
Pázmány Péter Katolikus
Egyetem
|
Az elvek, amiket mi
képviselni szeretnénk, azok örökre változat-lanok
|
dícséret
|
|
Dabóczi Eszter
|
Eötvös
Lóránd Tudomány Egyetem
|
Cornides István - Az ELTE kiemelkedő
személye (nemcsak 56-ban)
|
dícséret
|
|
Gondy-Şekercioğlu
Hajnalka
|
Eötvös
Lóránd Tudomány Egyetem
|
Egyetemem
1956-os hősei - Tanulmány
az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulójának tiszteletére
|
dícséret
|
|
Heé Kitti
|
Nyíregyházi Főiskola
Beregszász
|
Egyetemem 1956-os hőse
- Nyíregyházi Főiskola
tanára
|
dícséret
|
|
Makk Szilvia
|
Miskolci Egyetem
|
Egyetemem 1956-os hősei -
Ungváry Rudolf
|
dícséret
|
|
Mátyás Erzsébet
|
Babes-Bólyai Egyetem
Kolozsvár
|
Önkéntes tűzhalállal a
kommunizmus ellen
|
dícséret
|
|
Németh Andrea
|
Színház-
és Filmművé-szeti Egyetem
|
„EGY KIS TÖRTÉNELEMÓRA”
Dékány Endre volt Színház- és Filmművé-szeti
Egyetemi énektanár elbeszélése
|
dícséret
|
|
Orosz Judit Zita
|
Miskolci
Egyetem
|
Egyetemem 1956-os hőse
- Memento: Miskolc -1956
|
dícséret
|
|
Ritter Dániel
|
Budapesti
Műszaki Egyetem
|
Már mondtad! 1956
|
dícséret
|
|
Seregély Csilla
|
Károli
Gáspár Refor-mátus Egyetem
|
A Károli Gáspár Refor-mátus Egyetem
56-os hőse - In memoriam Dr. Pap László
|
dícséret
|
|
Szőnyi Veronika
|
Pécsi
Tudományegyetem
|
Rendkívüli napok – 1956 Pécsett
|
dícséret
|
|
Huhák Heléna
|
Eötvös
Lóránd Tudomány Egyetem
|
Gömöri Győrgy ’56-ban és
’56-ról - A bölcsészek forradalma
|
Megosztott I.
|
|
Steiger
Anita
|
Eötvös
Lóránd Tudomány Egyetem
|
Egyetemem
1956-os hősei - A
forradalomhoz vezető út, a forradalom eseményei, diákok, tanárok, megtorlások
a Bölcsészkaron
|
Megosztott I.
|
|
Constantinovits Miklós Attila
|
Semmelweis
Egyetem
|
Piros vér - Fehér köpeny
- Zöld remény - A Semmelweis Egyetem 56-os hősei
|
Megosztott II.
|
|
Varga-Orvos Zoltán
|
Szegedi
Tudományegyetem
|
„Ahol a forradalom lángja fellobbant -
”Interjú Kiss Tamással
|
Megosztott II.
|
|
Blutman Kristóf
|
Budapesti
Műszaki Egyetem
|
Nagyapám, Tarnai István Ybl-díjas építész, BME-s öregdiák
visszaemlékezése
|
Megosztott III.
|
|
Borboly István
|
Babes-Bólyai Egyetem
Kolozsvár
|
Keszy-Harmath Edit
tanárnő küzdelme, életúja, üldöztetése és szenvedése a 20. század viharos
éveiben
|
Megosztott III.
|
A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány
középiskolás diákok számára
az 1956-os forradalom és szabadságharc 53.
évfordulója tiszteletére
az alábbi témakörökben ír ki pályázatot:
– Az én iskolám 1956-os hősei
– 1956-os vers- és prózamondó verseny
A
versenyben magyar tannyelvű középiskolák vehetnek részt
– saját
iskolájuk egy 1956-os hősének (tanár, diák) bemutatásával interjú, elbeszélés
vagy tanulmány formában,
– magyar vagy külföldi szerzőnek az
1956-os forradalom, a szabadságharc és/vagy a megtorlás évei témakörében írt
versével vagy prózai művével.
A
pályázat célja:
A középiskolás diákság
1956-tal kapcsolatos történelmi ismereteinek mélyítése.
A pályázat lebonyolítása:
„Az
én iskolám 1956-os hősei” témakört feldolgozó iskolák pályázati anyaga
lehetőleg ne haladja meg az 10 gépelt oldalt.
(A
nyomtatott anyagot CD-n is kérjük mellékelni.)
Az
56-os verssel vagy prózai művel pályázó iskolák
adják meg a választott mű címét és íróját.
Mindkét
témakörben kérjük megadni:
a
versenyen indulók nevét és osztályát,
a
felkészítő tanárok nevét.
Minden
pályázó iskola a két témakörben összesen 3 diákot nevezhet.
A
nevezést és a pályázati anyagot az Alapítvány e-mail címére kérjük 2009.
szeptember 30-ig.
Az
1956-os vers vagy prózai mű előadásával pályázók a verseny helyéről és idejéről
értesítést kapnak 2008. október 15-ig.
Díjak mind a két
kategóriában :
1. díj: 50 000 Ft.
2. díj: 30 000 Ft.
3. díj: 20 000 Ft.
4.-10.
díj: 1956-os témájú jutalomkönyv
Vers- és prózamondó verseny zsűrije:
Elnök: Bánffy György Kossuth-díjas színművész
Tagok: Császár Angéla, Hűvösvölgyi Ildikó, Kubik Anna, Sunyovszky Szilvia színművészek
Eredmények:
|
Szavaló
neve
|
Iskola
neve
|
Díj
|
|
Horváth
Márk
|
Piarista
Általános Iskola és Gimnázium, Nagykanizsa
|
I.
|
|
Rudas
Helga
|
Bajza
József Gimnázium és Szakközépiskola, Hatvan
|
I.
|
|
Marosi
Mária
|
Szent
Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza
|
II.
|
|
Kondás
Kristóf
|
Szent Bazil Oktatási Központ Hajdúdorog
|
III.
|
|
Bálint
Zádor
|
Baár-Madas Raformátus
Gimnázium, Budapest
|
dicséret
|
|
Diósy Anna
|
Bornemisza
Péter Általános Iskola és Gimnázium,
Budapest
|
dicséret
|
|
Kele János
|
Nagykun Református
Gimnázium és Szakközépiskola, Karcag
|
dicséret
|
|
Pallagi Melitta
|
Katona
József Gimnázium Kecskemét
|
dicséret
|
|
Rukkel Veronika
|
Batthyány
Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
|
dicséret
|
|
Sümegi
Zsuzsanna
|
Batthyány
Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
|
dicséret
|
|
Török
Ágoston
|
Kempelen Farkas Gimnázium Budapest
|
dicséret
|
A vers- és prózamondó versenyeinken elhangzott művek:
Bayer Zsolt: Hogy legyen jel…
Benke László: Hang a föld alól
Buda Ferenc: Esti üzenet
Buda Ferenc: Rend
Déry Tibor: Szerelem
Devecseri Gábor: Láttam hamuszín arcotok
Eörsi István: Kérdés
Faludy György: 1956 - Te csillag
Fekete István: Levél Bécsbe
Füst Milán: Szózat a sírból
Gérecz Attila: Karácsonyi ének a börtönben
Gömöri György: Aki még hisz, az így könyörög
Határ Győző: A torony (pillanatfelvétel) - részlet
Ignácz Rózsa: Igazat játszottak
Jobbágy Károly: A rádió mellett
Juana de Ibarbourou: Prológus
Konstantin Halafoff: Máramarossziget
Kónya Lajos: A magyarokhoz
Márai Sándor: A halotti beszéd
Márai Sándor: Mennyből az angyal
Nagy László: A város címere
Nagy László: Versciklus
Örkény István: Fohász Budapestért
Petri György: Karácsony 1956
Pilinszky János: Kihűlt a világ
Simai Mihály: Költő, most kell szólanod!
Susanna Lápossy: Life behind the Iron Curtain
Szabó László Dezső: Október 23.
Tamási Lajos: Halottak napja
Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán
Tihanyi-Tóth László: Romok között a járdaszélen
Tollas Tibor: Túlélők
Tóth Bálint: Magyar litánia
Tűz Tamás: Megfútták a harsonákat
Utassy József: Pohárköszöntő
Vas István: Az új Tamás
Vas István: Mikor a rózsák nyílni kezdtek
Zas Lóránt: Novemberben
Az én iskolám 1956-os hősei pályázatok zsűrije:
Elnök: Bognár Nándor újságíró
Tagok: Jávorszky Béla író, műfordító, dr. Szieberth Istvánné kuratóriumi elnök
Eredmények:
|
Diák
neve
|
Iskola
neve
|
Díj
|
|
Kele János
|
Nagykun
Református Gimnázium és Egészségügyi
Szakközépiskola, Karcag
|
I.
|
|
Takács
Fruzsina
|
Evangélikus
Kossuth Lajos Gimnázium, Nyíregyháza
|
II.
|
|
Bényi Adrienn, Kaschik Marion, Vancsa Alexandra
|
Városi
Kollégium, Mosonmagyaróvár
|
III.
|
|
Kiss Gergely
|
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium
|
különdíj
|
|
Balogh
Szabina
|
Árpád
Gimnázium, Budapest
|
dicséret
|
|
Bordás
Alexandra, Darányi
Nikoletta
|
Kossuth
Lajos Gimnázium, Cegléd
|
dicséret
|
|
Filipowicz Katalin Patrícia
|
Kossuth
Lajos Gimnázium, Cegléd
|
dicséret
|
|
Szűcs
Ivett
|
Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
|
dicséret
|
|
Teleki
Bálint
|
Szent
István Gimnázium, Budapest
|
dicséret
|
|
Török
Mária
|
Klapka
György Szakközép- és Szakiskola, Jászberény
|
dicséret
|
|
Vincze Zsanett
|
Batsányi
János Gimnázium és Szakközépiskola, Csongrád
|
dicséret
|
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú
Alapítvány
vers- és prózamondó versenyt
rendez középiskolás diákok számára
az 1956-os forradalom és
szabadságharc 52. évfordulója tiszteletére
A versenyben magyar középiskolák vehetnek részt magyar
vagy külföldi szerzőnek az 1956-os forradalom, a szabadságharc és a megtorlás
évei témakörben írt versével vagy prózai művével.
Minden
pályázó iskola 3 diákkal nevezhet.
A
verseny 2 fordulós.
Elődöntő:
2008. október 17.-18.
Döntő:
2008. október 21.
Díjak: 1. díj 50 000 Ft.
2.
díj: 30 000 Ft.
3.
díj: 20 000 Ft.
4.-10.
díj: 1956-os témájú jutalomkönyv
A zsűri
elnöke Bánffy György Kossuth-díjas színművész lesz.
Az iskolák pályázatukat 2008. szeptember 30.-ig küldhetik
el címünkre levélben vagy e-mailen.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
a választott mű címét
és íróját,
a középiskola nevét,
címét, (lehetőleg e-mailt is)
a versenyen indulók nevét
és osztályát,
a felkészítő tanárok
nevét.
Az elődöntő helyéről és a kezdés időpontjáról a pályázó
iskolákat 2008. október 15.-ig írásban tájékoztatjuk.
Budapest, 2008. március 10.
Információ: dr. Szieberth Istvánné, kuratóriumi
elnök
(szieberthne[kukac]t-online.hu
vagy 30/998-5273)
Zsűri:
Elnök: Bánffy György Kossuth-díjas színművész
Tagok: Császár Angéla, Kubik Anna, Sunyovszky Szilvia színművészek,
Virág László előadóművész
Az eredmények innen letölthetőek formátumban.
PÁLYÁZATI
FELHÍVÁS
A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány
pályázatot
hirdet egyetemi hallgatók számára
az
1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulója tiszteletére
A pályázat célja:
A hazai egyetemi és főiskolai hallgatókban kívánja
felkelteni, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és
szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést, megismerni
akarást és tudást.
Közgondolkodásunkat kívánja alakítani,
formálni, gazdagítani a feltárt és közkinccsé tett történeti ismeretekkel.
Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő
kívánja segíteni, hogy 1956 történeti szerepének ismerete és megítélése méltó
helyet foglaljon el az utókor emlékezetében.
A pályázók köre: egyetemi és főiskolai hallgatók
A pályázat témája: 1957
– A megtorlás éve
A pályázat
műfaja: interjú, elbeszélés, tanulmány
A pályázat lebonyolítása:
Beadási
határidő: 2007. szeptember 30.
Eredményhirdetés: 2007. október 22.
További tájékoztatás
kérhető dr. Szieberth Istvánné kuratóriumi elnöktől emailben (info[kukac]1956muzeum.hu), az Alapítvány
telefonszámán vagy mobilon (30/99-85-273).
Budapest, 2007. február 28.
Bíráló bizottság
Balczó Zoltán
kuratóriumi tag, Budapesti Műszaki Főiskola tanára
Bognár Nándor
kuratóriumi tag, újságíró, média szakértő, Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó tanára
Dr. Szieberth Istvánné kuratóriumi elnök, mérnök
Eredmények:
|
Név
|
Egyetem
|
Díj
|
|
Singer Edina
|
Budapesti Corvinus
Egyetem
|
I.
|
|
Pavlics Tamás
|
Eötvös Lóránd
Tudományegyetem
|
megosztott II.
|
|
Standovár Georgina
|
Pannon Egyetem
|
megosztott II.
|
|
Tarics Péter
|
Budapesti Corvinus
Egyetem
|
III.
|
|
Naszvadi Judit
|
Eötvös Lóránd
Tudományegyetem
|
különdíj
|
|
Fellner László
|
Szegedi Tudományegyetem
|
különdíj
|
|
Jakó Nikolett
|
Pécsi Tudományegyetem
|
dicséret + jutalomkönyv
|
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Múzeum 1956
Emlékére Közhasznú Alapítvány
pályázatot hirdet
az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére
középiskolás diákok számára
A pályázat célja:
- A középiskolás diákság 1956-tal kapcsolatos történelmi ismereteinek
mélyítése.
- Magyarország ’56-os emlékműveinek, emlékhelyeinek feltérképezése.
- Közgondolkodásunk
alakítása, formálása, gazdagítása a feltárt és közkinccsé tett ismeretekkel.
Az Alapítvány
ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy a magyar történelemnek ez a
kimagasló eseménye méltó helyre kerüljön az utókor emlékezetében.
Témája: ’56-os
emléktáblák, emlékművek, emlékhelyek megörökítése fotón, és a helyhez kötődő
személy, szervezet vagy esemény bemutatása írásban.
A pályázók köre: középiskolák
A
pályázat lebonyolítása:
- Az
előválogatást a pályázó iskola végzi.
- Minden iskola 3 pályaművel nevezhet.
- A pályaműveket
(jeligével vagy számmal ellátva) az iskolák postázzák az Alapítvány címére.
Külön, lezárt borítékban kérjük mellékelni a pályázók és a felkészítő tanáruk
nevét.
- Egy pályamű terjedelme lehetőleg ne haladja meg a 10
gépelt oldalt és a 15 db fotót.
- A pályázatokat nyomtatott és digitális formában kérjük
elküldeni.
- A beadási határidő napján 24 óráig postázott pályázatokat
tekintjük érvényesnek.
- A pályázatok
elbírálására az Alapítvány a témakör szaktekintélyeiből álló bíráló bizottságot
kér fel.
Beadási határidő: 2006.
szeptember 15.
Eredményhirdetés: 2006.
október 22.
A 4.-20. helyezettek könyvjutalomban
részesülnek.
Az Alapítvány a legjobb
pályaművekből kiállítást rendez az 50. évforduló tiszteletére.
További tájékoztatás kérhető dr.
Szieberth Istvánné kuratóriumi elnöktől az Alapítvány telefonszámán vagy
mobilon (30/99-85-273).
Budapest, 2006. február 7.
Bíráló bizottság
Bognár Nándor kuratóriumi tag
Dr. Szigethy Gábor irodalomtörténész
Dr. Szieberth Istvánné kuratóriumi elnök
Eredmények:
| Kónya
Veronika |
Árpád Gimnázium - Budapest |
I.díj |
| Révész Barbara |
Baár-Madas Református Gimnázium - Budapest |
dicséret |
| Farkas Eszter |
Batthyány Kázmér Gimnázium
és Kollégiuma - Szigetszentmiklós |
II.díj |
| Oltvári Beatrix |
Batthyány Kázmér Gimnázium
és Kollégiuma - Szigetszentmiklós |
dicséret |
| Csósza
Erik, Jobbágy Dániel |
Boronkay György Műszaki
Középiskola és Gimnázium - Vác |
dicséret |
| Cselényi
Noémi, Kőszegi Balázs |
Budai Nagy Antal Gimnázium - Budapest |
III.díj |
| Bordán Pálma |
Deák Ferenc Gimnázium - Fehérgyarmat |
dicséret |
| Fehér
Alexandra, Sümegi Anna, Újhelyi Orsolya, Vas Enikő |
Fényi Gyula Jezsuita
Gimnázium és Kollégiuma - Miskolc |
dicséret |
| Élő Dániel |
Premontrei Gimnázium - Szombathely |
dicséret |
| Szemere
Mária Ágnes |
Szent Imre Katolikus
Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium-
Nyíregyháza |
dicséret |
| Zséder Anita |
Táncsics Mihály Gimnázium - Kaposvár |
dicséret |
| Lovász Lilla |
Tiszaparti Gimnázium és
Humán Szakközépiskola - Szolnok |
dicséret |
| Gerencsér
Dorottya,Csanádi
Annamária, Cseh Dániel |
Zrínyi Miklós Gimnázium - Zalaegerszeg |
dicséret |
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány
pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára az 1956-os forradalom
és szabadságharc 49. évfordulója tiszteletére.
A pályázat célja:
A hazai egyetemi hallgatókban kívánja felkelteni, ébren tartani
és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc
története és szellemisége iránti érdeklődést, megismerni akarást és
tudást.
Közgondolkodásunkat kívánja alakítani, formálni, gazdagítani a
feltárt és közkinccsé tett történeti ismeretekkel.
Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy
1956 történeti szerepének ismerete és megítélése méltó helyet
foglaljon el az utókor emlékezetében.
A pályázók köre: egyetemi hallgatók
A pályázat témája: az 1956. október és 1957. március közötti
időszak eseményei
A pályázat műfaja: interjú vagy elbeszélés
A pályázat lebonyolítása:
A pályamű terjedelme lehetőleg ne haladja meg az 50 gépelt oldalt.
Egy pályázó több pályaművet is beadhat.
Kérjük, csatoljon az egyetemétől igazolást hallgatói jogviszonyáról.
A beadási határidő napján 24 óráig postázott pályázatokat tekintjük
érvényesnek.
A pályázatok elbírálására az Alapítvány a témakör szaktekintélyeiből
álló bíráló bizottságot kér fel.
Mind a két műfajban az első, második és harmadik helyezett
pénzdíjban részesül.
A zsűri által javasolt pályaműveket az Alapítvány kiadványban
jelenteti meg.
Az eredményről és a díjátadás helyéről és idejéről minden pályázót
írásban értesítünk.
Beadási határidő: 2005. szeptember 30.
Eredményhirdetés: 2005. október 22.
Pályadíjak:
- I. díj 150 ezer Ft
- II. díj 100 ezer Ft
- III. díj 50 ezer Ft
Budapest, 2005. április 20.
Bíráló bizottság:
Bognár Nándor kuratóriumi tag, újságíró, média szakértő, PPKE óraadó tanára
Jávorszky Béla kuratóriumi tag, író, műfordító
Dr. Szigethy Gábor irodalomtörténész
Eredmények:
| Díj |
Név |
Egyetem |
Pályamű címe |
| 1. díj |
Rétfalvi Balázs |
PPKE BTK |
"Forradalmár reverendában" |
| 2.
díj |
Andi Krisztina |
ELTE ÁJK |
Nagyapám emlékére - 1956. Csepel |
| 2.
díj |
Seregi Barbara |
ELTE ÁJK |
Interjú Schrötter Tiborral A-00-10148-as elítélttel |
| 3.
díj |
Bartos Linda |
ELTE ÁJK |
Disszidálók |
| 3.
díj |
Liska Márton |
ELTE BTK |
Renner Péter forradalmi tevékenysége 1956-1957 |
| dicséret |
Havasi Csaba |
ELTE ÁJK |
A Pesti srácok legendája |
| dicséret |
Mészáros Csaba |
ELTE TTK |
Interjú Pongrácz Gergellyel |
| dicséret |
Váradi Natália |
Debrecen |
Az 56-os forradalom kárpátaljai visszhangja |
|
|
|
|
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A
Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet az
1956-os forradalom és szabadságharc 47. évfordulója tiszteletére
egyetemi hallgatók számára az alábbi témakörökben:
1) Forradalmi események a korabeli sajtóban
1956. október 23.- december 31. között megjelent hazai és
külföldi sajtótermékek alapján összeállított anyag.
2) A forradalom az 1957-es hazai sajtó torzító tükrében
Az események átértékelése a „győztes” szemszögéből.
3) A megtorlás bírósági perei
Hogyan érvényesül a „jog”
A pályázat célja:
A egyetemek történelem és joghallgatóinak a figyelmét
ráirányítani a magyar történelemnek erre a kimagasló eseményére. Az
1956-tal kapcsolatos történelmi ismereteik elmélyítése. A korszak
hazai „joggyakorlásának” bemutatása révén rávilágítani a megtorlás
törvénytelenségeire.
Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy
1956 méltó helyre kerüljön az utókor emlékezetében.
A pályázók köre: egyetemi hallgatók
A pályázat lebonyolítása:
A fenti témakörök bármelyike feldolgozható, s egy pályázó több
pályaművet is beadhat. A pályamű terjedelme lehetőleg ne haladja meg
az 50 gépelt oldalt. Kérjük csatoljon az egyetemétől igazolást
hallgatói jogviszonyáról. A beadási határidő napján 24 óráig
postázott pályázatokat fogadjuk. A pályázatok elbírálására az
Alapítvány a témakörök szaktekintélyeiből álló bíráló bizottságot
kér fel.
Mind a három témakörben az első és második helyezett pénzdíjban
részesül, és a tizedik hellyel bezárólag a pályaműveket kiadványban
jelentetjük meg. Az eredményről minden pályázót írásban értesítünk.
Beadási határidő: 2003. szeptember 30.
Eredményhirdetés: 2003. október 22.
Pályadíjak: I. díj 150 000 Ft.
II. díj 100 000 Ft.
Bíráló bizottság:
- Bognár Nándor újságíró, média szakértő
- Dr. Kahler Frigyes egyetemi docens (Pázmány Péter Tudományegyetem)
- Dr. Zlinszky János egyetemi tanár (Pázmány Péter Tudományegyetem)
Eredmények:
|
Intézmény
|
Pályázó
|
Pályázat címe
|
Díj
|
|
Szegedi
Tudományegyetem
|
Gaál Enikő
|
Hollandia és a magyar ’56
|
I. díj
150 000 Ft.
|
|
Pázmány
Péter Katolikus Egyetem
|
Garami Gergely
|
A salgótarjáni Acélárugyár 1956-os bírósági perei
|
I. díj
100 000 Ft.
|
|
Pécsi
Tudományegyetem
|
Boros Györgyi
|
1956 a hazai és a külföldi sajtó tükrében
|
II. díj (megosztva)
50 000 Ft.
|
|
Babes-Bólyai Tudományegyetem
|
Ilkei Ildikó
|
Forradalmi események a korabeli (romániai) sajtóban
|
II.díj (megosztva)
50 000 Ft.
|
|
Szegedi
Tudományegyetem
|
Szurovecz Zoltán
|
Az 1956-os forradalmat követő megtorlás büntető perei
|
III. díj
50 000 Ft.
|
|
Pázmány
Péter Katolikus Egyetem
|
Szilvási Diána
|
A forradalom, amely létében rendítette meg a
szocializmust, megdöntenie azonban nem sikerült
|
dícséret
|
|
Szent
István Egyetem
Tudományos
Továbbképzési Intézet
|
Árpás Krisztina
|
A megtorlás bírósági perei – Tóth Ilona per
|
dícséret
|
|
Pázmány
Péter Katolikus Egyetem
|
Dóka Anikó
|
A megtorlás bírósági perei
|
dícséret
|
|
Eötvös
Lóránd Tudományegyetem
|
Pápai Adrienn
|
A megtorlás bírósági perei
|
dícséret
|
Kiadvány
Budapest, 2003. május 12.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány pályázatot
hirdet az 1956-os forradalom és szabadságharc 45. évfordulója
tiszteletére középiskolás diákok számára az alábbi témakörökben:
Középiskolás diák voltam ’56-ban
(Egy mai középiskolás beleképzeli magát az akkori eseményekbe.)
Interjú egy ’ 56-os szabadságharcossal
(Ma még itt élnek közöttünk, akik akkor a magyar függetlenségért
harcoltak.)
Mit jelent nekem 1956
(Nem csak történelemi tananyag, meghatározója az azóta eltelt 45
évnek.)
A pályázat célja:
A középiskolás diákság 1956-tal kapcsolatos történelmi
ismereteinek mélyítése, valamint a személyes hangvételű interjúkon,
megnyilatkozásokon keresztül élő kapcsolat kialakítása a
forradalommal. Élnünk kell azzal a lehetőséggel, hogy ma még
résztvevőket, szemtanúkat kérdezhetünk, válaszaikból ismerhetők meg
az események. Az Alapítvány ezzel a pályázattal elő kívánja
segíteni, hogy a magyar történelemnek ez a kimagasló eseménye méltó
helyre kerüljön az utókor emlékezetében.
A pályázók köre: Középiskolák
A pályázat lebonyolítása: A fenti témakörök bármelyike feldolgozható
5-6 gépelt oldal terjedelemben. Egy pályázó több pályaművet is
beadhat.
Az előválogatást a pályázó iskola végzi. A pályázó iskolák mind a
három témakörben 3 pályaművel nevezhetnek.
A pályaműveket (jeligével vagy számmal) az iskolák postázzák az
Alapítvány címére. Külön, lezárt borítékban kérjük mellékelni a
pályázók és a felkészítő tanár nevét.
A pályázatok elbírálására az Alapítvány történelem és irodalom
tanárokból álló bíráló bizottságot kér fel.
Az eredményről minden pályázó iskolát írásban értesítünk.
Beadási határidő: 2001. október 5.
Eredményhirdetés: 2001. október 22.
Pályadíjak: I. díj: 30,000 Ft.
II. díj: 20,000 Ft.
III. díj: 15,000 Ft.
A 4.-20. helyezetteket egy 1956-tal kapcsolatos könyvvel
jutalmazzuk.
Budapest, 2001. május 12.
Bíráló bizottság:
Fónay Jenő kuratóriumi elnök (mérnök, POFOSZ elnök)
Hutiray Gyula kuratóriumi tag (fizikus, a II. Kerület alpolgármestere)
Kőrösi Zsuzsanna (szociológus, 1956-os Intézet Közalapítvány)
Mészáros Gábor (történelem tanár, Piarista Gimnázium)
Rogán Antal (közgazdász, országgyűlési képviselő)
Dr. Szigethy Gábor (irodalomtörténész)
Eredmények
|